+3670/415-0343 ricsi.djolli@gmail.com

Esküvői zenék 2. rész – az este eseményei

Ahogyan az első részben a szertartás eseményeit szedtem össze, most ugyan úgy az este alatt lévő programokat fogom összegyűjteni. Ezekre még inkább igaz, hogy minden pár számára más és más lehet. Azt tudom javasolni, hogy mindenki olyan eseményeket vigyen bele a nagy napjába, aminél jól érzi magát, és még véletlenül sem kelt benne rossz érzést.

1. Bevonulás a vacsora/buli helyszínére

A gyakorlatban ez úgy szokott zajlani, hogy a násznép már helyet foglal az asztaloknál, majd utolsóként az ifjú pár érkezik. Ide szinte kivétel nélkül vidám, bulis zenét szoktak választani, mivel a vendégek tapsolva, ovációval, újabban szalvétát pergetve üdvözlik az ifjú párt. Akár ez az egy zene erejéig még egy rövid buli is alakulhat a vacsora előtt.

2. Vacsora

Az étkezéshez általában kellemes, aláfestő zenéket szoktak választani. Ez lehet jazz, de lehetnek akár rádiós slágerek is. Ami lényeges, hogy sok zenéből álljon ez a válogatás, hisz egy vacsora másfél- két óraig is eltarthat.

3. Nyitótánc

Tapasztalataim alapján ennek az eseménynek a zenéje szokott elsők között meglenni, mivel a párok hamar elkezdik tanulni a koreográfiát. Három részre osztanám a típusait. Lehet lassú, hagyományos, vagy lehet modern, bulis is. A harmadik pedig az előző kettőnek az ötvözete. Egy másik blogcikkben részletesen kifejtem mindegyik verziónak az előnyét és hátrányát, illetve példákat is mutatok rá: nyitótánc blog

4. Szülőtánc

Ez közvetlenül a nyitótáncot szokta követni. Erre lehet akár külön zenét választani, amire az ifjú pár felkéri az örömszülőket táncolni. Azonban arra is akad több példa, hogy a nyitótánc zene felénél/háromnegyedénél már bevonják a szülőket a párok egy kis lassúzásra. Utána veszi kezdetét az esti buli első blokkja.

5. Tortavágás

Az esti mulatozás első megszakítása a tortázás szokott lenni. Ide egyaránt választható érzelmes, vagy vidám zene is. A torta a pincérek által betolásra kerül az ifjú pár elé, csillagszóróval a tetején, majd a házasok vágják fel az első szeletet. Az édességek kiszolgálása, illetve elfogyasztása alá hasonlóképp a vacsorához valamilyen aláfestő zenéket érdemes választani.

6. Csillagszóró alagút, vagy gyertyafény keringő

A csillagszórózásnál a násznép kétoldalon sorfalat áll, majd a kezükben lévő csillagszóróval alagutat alkotnak. Ez alatt vonul az ifjú pár. Erre a verzióra inkább a vidám hangulat jellemző, amit általában a választott zene is tükröz. A gyertyafény keringő esetében a násznép gyertyával a kezében kört alkot, aminek a közepén az ifjú pár lassúzik. Ez esetben nagyon meghitt pillanatok következnek, amihez egy lassú dal illik.

Zenepéldák:

7. Menyasszony-/menyecsketánc

A kettő között a lényegi különbség a ruhában mutatkozik meg. Aki a fehér, „habos” ruhában táncol, az menyasszonytáncot választott, aki pedig átöltözés után a hagyomány szerint piros ruhában érkezik a táncparkettre, az a menyecsketánc mellett voksolt. (Hozzáteszem láttam már kék, vagy zöld menyecskeruhát is). Zenét tekintve nincs a kettő között különbség. Aki a hagyományt követi, az magyar mulatós zenére szokta ropni. Azonban, ha valaki kerülni szeretné ezt a zenei stílust, arra is vannak alternatívák. Lehet akár rock and roll-ra, vagy bármilyen más stílusra is, én azt szoktam javasolni, hogy a választásnál legyen szempont a „pörgősség”. Ennek az az egyszerű oka, hogy lassú zenére nem fog jól mutatni ez a programpont.

Ezek voltak azok az események, amik többnyire tartva szoktak lenni egy esküvőn, és a párok szokták kiválasztani a zenéket hozzájuk. Természetesen ezen felül lehetnek egyéb programok, vagy játékok, de azokhoz általában a ceremóniamesterek adják a zenét. Továbbá az esti buli zenei összeállítását is érdemes átbeszélni a választott dj-vel, vagy zenésszel, de itt már nem Nektek kell kitalálni az összes dalt az estére vonatkozóan. Bízom benne, hogy ezzel a bloggal hozzá tudtam járulni a nagy napotok sikeréhez.